A tested nem ellened dolgozik – hogyan tanultam meg másképp tekinteni a tünetekre
Amikor a testünk tünetekkel jelez, könnyű azt érezni, hogy ellenünk dolgozik. Ebben a cikkben arról írok, hogyan tanultam meg más szemmel figyelni ezekre a jelzésekre, és miért lehet fontos a táplálkozás, a pihenés, a megfelelő folyadékbevitel, a stresszkezelés és a tudatos támogatás a testi-lelki egyensúly felé vezető úton.

A testünk nem ellenünk dolgozik
Sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amikor tüneteink vannak, a testünk cserben hagyott minket, vagy egyszerűen elromlott valami.
Ma már úgy gondolom, hogy a helyzet ennél sokkal összetettebb.
A testünk folyamatosan kommunikál velünk. Jelez, figyelmeztet, alkalmazkodik és próbál egyensúlyban maradni még akkor is, amikor az életünk körülményei ezt egyre nehezebbé teszik.
Alapvetően a szervezet a homeosztázisra, vagyis az egyensúly fenntartására törekszik. Egy elképesztően összetett rendszer, ahol minden mindennel összefügg.
- Hatással van ránk az, hogy mit eszünk.
- Az, hogy mennyit és hogyan alszunk.
- Az, hogy megfelelően hidratáljuk-e a szervezetünket.
- A környezeti hatások.
- És az is, hogy milyen állapotban van az elménk, a lelkünk és az idegrendszerünk.
Én ezt nem egyik napról a másikra értettem meg.
Évek, tünetek, kérdések, betegségek, kutatómunka és tanulás vezettek el oda, hogy más szemmel kezdjek tekinteni a testem működésére.
Ez a cikk erről a szemléletváltásról szól.
Táplálkozás
Tudom, tudom, lerágott csont...
Azonban az egészségünk egyik legfontosabb alapköve.
Amit nap mint nap a tányérunkra teszünk, nem csupán energiát ad a szervezetünknek. A táplálkozás hatással van az egész test működésére, a fejünk búbjától kezdve a hormonrendszerünkön át egészen a lelkiállapotunkig.
Nagyon nem mindegy, hogy táplálod vagy terheled a szervezetedet.
És itt nem csupán arról van szó, hogy az adott állat szabadon tartott volt-e vagy sem. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy mit evett, milyen körülmények között nevelték, kapott-e antibiotikumokat vagy egyéb kezeléseket, milyen takarmányon nőtt fel.
A mai élelmiszertermelés rendkívül összetett rendszer, amelynek hatásai végül a mi szervezetünkben is megjelenhetnek. Ez nemcsak a baromfira igaz, hanem a többi húsféleségre és a tenyésztett halakra is.
Hasonló kérdések merülhetnek fel a növénytermesztés kapcsán is.
A modern mezőgazdaság számos növényvédő szert alkalmaz annak érdekében, hogy a termés mennyisége és minősége megfeleljen a piaci elvárásoknak. Érdemes azonban feltennünk a kérdést: vajon mennyire figyelünk arra, hogy honnan származik az ételünk, hogyan termesztették, és milyen hatással lehet hosszú távon a szervezetünkre?
Sokszor a külső megjelenés alapján választunk. Legyen szép, legyen nagy, legyen hibátlan.
Közben ritkán gondolkodunk el azon, milyen utat járt be az adott élelmiszer, mire a tányérunkra került.
Gyakran eszembe jut, hogy gyermekkoromban a gyümölcsöknek és zöldségeknek intenzív illatuk volt. Már messziről lehetett érezni egy őszibarack vagy egy paradicsom illatát. Ma sokszor azt tapasztalom, hogy a boltok polcain sorakozó termékek ugyan szépek, de mintha egyre kevesebb lenne bennük az a természetesség, amit régen megszoktunk.
Talán érdemes időről időre megállni, és tudatosabban választani.
Hiszen valóban azzá válunk, amit hosszú távon, nap mint nap elfogyasztunk.
Nem szeretnék mélyen belemenni a növényvédő szerek világába, ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni egy sokat vitatott hatóanyagot, a glifozátot.
Az elmúlt években számos kutatás, szakmai vita és szakértői állásfoglalás foglalkozott a lehetséges egészségügyi és környezeti hatásaival. Több hazai szakember és kutató is rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes tájékozódnunk ebben a témában, és tudatos döntéseket hoznunk az élelmiszereink kiválasztásakor.
Nem a félelemkeltés a cél.
Sokkal inkább az, hogy visszavegyük a felelősséget a saját egészségünkért, és amikor lehetőségünk van rá, valódi, minél kevésbé feldolgozott, jó minőségű élelmiszereket válasszunk.
A mai életmód, a stressz, a talajok tápanyagtartalmának változása és az egyéni szükségletek miatt előfordulhat, hogy a szervezet nem jut hozzá minden szükséges vitaminhoz és ásványi anyaghoz megfelelő mennyiségben. Ilyenkor indokolt esetben a tudatos kiegészítés is segítséget jelenthet.
Az Endokrin Bár webshopjában olyan készítményeket válogattam össze, amelyeket a saját szemléletem szerint is értékesnek tartok, és amelyek támogathatják a szervezet megfelelő működését.
Pihenés
A pihenés alatt nem csupán az alvást értem, bár kétségtelenül az egyik legfontosabb eszköze a regenerációnak.
A mai világban gyakran úgy tekintünk a pihenésre, mint valami jutalomra, amit csak akkor érdemlünk meg, ha már minden feladatot elvégeztünk. A testünk azonban másképp működik.
Alvás közben nem egyszerűen „kikapcsolunk”. Az idegrendszerünk feldolgozza a nap során szerzett élményeket és információkat, a szervezetünk pedig számos helyreállító és regeneráló folyamatot végez.
A hormonrendszer működése, az immunrendszer aktivitása és a sejtek megújulása szintén szoros kapcsolatban áll a megfelelő mennyiségű és minőségű alvással.
Testünk nem véletlenszerűen működik.
A hagyományos kínai orvoslás szerint szerveink egy természetes, 24 órás ritmust követnek. Vannak időszakok, amikor egy-egy szervrendszer aktívabban dolgozik, és vannak olyan időszakok, amelyek elsősorban a pihenést és a regenerációt szolgálják.
Ennek a belső ritmusnak a megismerése segíthet abban, hogy jobban megértsük testünk jelzéseit, és tudatosabban támogassuk az egyensúly fenntartását.
Erről bővebben A testünk belső ritmusa című blogban olvashatsz.
Éppen ezért nem mindegy, hogyan készülünk fel az alvásra.
A minőségi pihenést számos tényező befolyásolja. Ilyen például az esti fényterhelés is. A telefonok, tabletek és egyéb képernyők által kibocsátott kék fény megzavarhatja a természetes alvás-ébrenlét ciklust, és megnehezítheti az elalvást.
Érdemes ezért lefekvés előtt legalább egy órával félretenni a képernyőket, és hagyni, hogy a szervezet fokozatosan ráhangolódjon az éjszakai regenerációra.
A testünk ilyenkor sem pihen tétlenül.
Éppen ellenkezőleg.
Csendben dolgozik azon, hogy másnap újra a lehető legjobban szolgálhasson minket.
Folyadék
A víz ősidők óta az élet jelképe. Számos kultúra és vallás tekint rá az életerő forrásaként, a megtisztulás és a megújulás szimbólumaként. Jelen van a hagyományokban, a szertartásokban és a mindennapjainkban egyaránt.
Bár a víz természetes része az életünknek, még ma sem ismerjük minden titkát. A modern tudomány folyamatosan új összefüggéseket tár fel vele kapcsolatban, amelyek ismét rámutatnak arra, milyen különleges szerepet tölt be szervezetünk működésében és egészségünk megőrzésében.
A megfelelő folyadékbevitel fontosságáról sokat hallhatunk, azonban nem csupán a mennyiség számít. Érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy milyen minőségű vizet és folyadékokat fogyasztunk nap mint nap.
A víz szerepe a szervezet működésében
- Hozzájárul az ízületek megfelelő működéséhez és rugalmasságához.
- Részt vesz a tápanyagok és az oxigén sejtekhez történő szállításában.
- Segít szabályozni a testhőmérsékletet.
- Támogatja a vesék kiválasztó folyamatait.
- Hozzájárul az anyagcsere során keletkező felesleges anyagok eltávolításához.
A víz nem csupán szomjúságunk csillapítására szolgál. Jelen van szinte minden élettani folyamatban, így a hormonrendszer működésében is. A megfelelő hidratáltság támogatja a sejtek közötti kommunikációt, a hormonok szállítását, az anyagcsere-folyamatokat és a szervezet természetes egyensúlyának fenntartását.
Napjainkban egyre több kutatás foglalkozik azzal is, hogy a környezeti terhelések – például a mikroműanyagok – milyen hatással lehetnek az emberi szervezetre. Bár számos kérdés még vizsgálat tárgyát képezi, mindez ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes tudatos döntéseket hoznunk a mindennapi szokásaink során.
A folyadékpótlás természetesen nem kizárólag tiszta vízzel történhet.
Vizünket ízesíthetjük friss gyümölcsökkel, gyógynövényekkel vagy akár fermentált készítményekkel is. Én például nemrég citromfűvel fermentált cseresznyét készítettem, amelyből a nyári melegben kellemes, frissítő ital készíthető.
A különböző gyógynövényteák szintén értékes kiegészítői lehetnek a mindennapoknak. Most például a diólevél gyűjtésének időszaka van. Érdemes szedni, megszárítani, és időnként teaként fogyasztani.
Stresszkezelés
A stressz szervezetünk természetes válasza a kihívásokra és a megterhelő helyzetekre. Rövid távon segíthet alkalmazkodni és mozgósítani a tartalékainkat, azonban tartós fennállása jelentős hatással lehet a hormonrendszer működésére.
Stressz hatására aktiválódik a szervezet stresszválasz-rendszere, amelynek során fokozódik a kortizol és az adrenalin termelődése. Ezek a hormonok rövid távon támogatják a túlélést és az alkalmazkodást, hosszú távon azonban felboríthatják a szervezet természetes egyensúlyát.
A krónikus stressz hatással lehet többek között:
- a pajzsmirigy működésére,
- a vércukorszabályozásra és az inzulinérzékenységre,
- a női és férfi nemi hormonok egyensúlyára,
- az alvás minőségére,
- az étvágy- és energiaszint szabályozására,
- valamint az immunrendszer működésére.
Sokan tapasztalhatnak ilyenkor fokozott fáradtságot, alvászavarokat, koncentrációs nehézségeket, hangulatingadozást, súlygyarapodást vagy éppen fokozott édesség utáni vágyat.
Fontos azonban tudni, hogy a testünk ilyenkor sem ellenünk dolgozik. A hormonális változások gyakran a szervezet alkalmazkodási kísérletei a tartós terheléshez. Éppen ezért a stressz kezelése nem csupán a közérzetünk javítása miatt fontos, hanem hormonrendszerünk egészségének támogatása szempontjából is.
A stressz hatékony kezelése nem csupán a lelki egyensúly megőrzésében fontos, hanem a szervezet fiziológiai terhelésének csökkentésében is. A cél egyrészt a testben kialakuló feszültség oldása, másrészt a stresszhelyzetekhez való tudatosabb viszonyulás kialakítása.
A leghatékonyabb és legkönnyebben alkalmazható módszerek közé tartoznak a légzőgyakorlatok, a különböző relaxációs technikák, a tudatos jelenlét, valamint a rendszeres testmozgás. Ezek a gyakorlatok segíthetnek az idegrendszer megnyugtatásában, a stresszhormonok szintjének mérséklésében és a belső egyensúly támogatásában.
Emellett a természetben töltött idő, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a támogató emberi kapcsolatok ápolása, a naplóírás, a meditáció, a jóga vagy akár egy örömet adó hobbi is hozzájárulhat a stressz csökkentéséhez.
Hatékony segítséget nyújthat az Érzelmi Felszabadító Technika (ÉFT) is, amely a modern pszichológia és a keleti energiarendszerek szemléletét ötvözve támogatja a stressz, a belső feszültségek és az érzelmi blokkok oldását.
Az ÉFT célja, hogy segítsen visszatalálni a belső egyensúlyhoz, és támogassa a testi-lelki harmónia helyreállítását.
Fontos tudni, hogy nincs mindenki számára egyformán működő módszer. A stresszkezelés egyéni folyamat, amelynek során érdemes megtalálni azokat az eszközöket, amelyek a saját élethelyzetünkhöz és szükségleteinkhez a legjobban illeszkednek.
Amennyiben úgy érzed, hogy egyedül nehéz megtalálnod a megfelelő kapaszkodókat, vagy szeretnél támogatást kapni a stressz és a belső feszültségek oldásában, szeretettel várlak egyéni ÉFT konzultációra. Néha már egyetlen beszélgetés vagy új nézőpont is elindíthat egy pozitív változást az egyensúly felé vezető úton. Időpontot foglalok
Az én történetem
Sokáig én sem értettem, miért jelez folyamatosan a testem.
Fiatal voltam, ezért természetesnek vettem, hogy a szervezetem mindent kibír. Nem figyeltem arra, mikor és mit eszem. Volt, hogy egész nap alig jutott időm étkezni, és este pótoltam be mindent, amit napközben kihagytam.
A folyadékfogyasztásom sem volt megfelelő. Ma már szinte hihetetlennek tűnik, de előfordult, hogy egy nap alig fél liter folyadékot ittam csak meg.
Keveset pihentem, sokat éjszakáztam, állandóan rohantam. Úgy gondoltam, hogy majd később lesz időm magamra.
A testem azonban folyamatosan jelezett. Eleinte csak apróbb tünetek formájában. Később már egyre hangosabban.
A hormonrendszerem egyensúlya felborult, a menstruációm elmaradt, megjelent a kimerültség, a koncentrációs nehézség, a hajhullás és idővel több autoimmun folyamat is.
Akkoriban úgy éreztem, hogy a testem ellenem fordult.
Ma már tudom, hogy nem ez történt.
A testem nem büntetni akart. Nem ellenem dolgozott. Éppen ellenkezőleg.
Hosszú út volt, mire ezt megértettem.
Tanulással, kutatással, tapasztalással és sok önismereti munkával jutottam el oda, hogy más szemmel kezdjek tekinteni a tüneteimre.
Nem ellenségként. Hanem üzenetként.
És bár ma sem vagyok tökéletes, már tudom, hogy az egészség nem egy végállomás, hanem egy folyamatos együttműködés a testünkkel.
Megtanultam, hogy az egészség nem egyetlen tényezőn múlik. A táplálkozás, a pihenés, a stresszkezelés, a megfelelő folyadékbevitel, a környezeti hatások és a szervezet számára szükséges tápanyagok mind ugyanannak a kirakósnak a darabjai.
Talán ezért született meg bennem az Endokrin Bár gondolata is.
Mert szeretném továbbadni mindazt, amit ezen az úton megtanultam, és támogatni azokat, akik még keresik a saját válaszaikat.